Új szerzemény

Legelső bemutatkozó bejegyzésemben írtam, hogy érdeklődöm a televíziózás és a filmkészítés iránt. Ezzel így van 3 volt évfolyam társam is, akikkel közösen fogunk videókat készíteni a jövőben. Januárban kezdtük előkészíteni ezt a projektet, és az utóbbi 2 hétben került beszerzésre a gépünk, amivel dolgozni fogunk egyelőre. 

A Canon Powershot SX 510 HS-re esett a választás.

imag0015.jpg

Ennek egyik oka, hogy sikerült újonnan beszerezni, de lényegesen áron alul egy akciónak köszönhetően.  
Néhány próbálgatás után egyelőre elégedett vagyok vele, ár/érték arányban szerintem megérte, az 1060mAH lítium-ion akksit érzem kicsit gyengébbnek mint amit vártam, illetve elég drága hozzá a pót akssi. Amit viszont nem értek: hogy lehet az, hogy a mini HDMI és az USB kábel nem gyári tartozék?!

imag0017.jpg

A másik érv a választásom mellett, hogy az SX 510-et lehet CHDK hackelni. Aki nem ismerné, röviden arról van szó, hogy bizonyos processzorral rendelkező Canon fényképezőgépek felruházhatóak a professzionális vasak tulajdonságaival, ennek a szabadon tölthető programnak köszönhetően. Hasonló, mint az EOS gépekre a Magic Lantern. Aki utána járna, hogy az ő gépe is alkalmas erre, az itt nézzen körül.A telepítés egyszerű, és kockázatmentesnek nevezhető, mert nem a készülékben hajt végre módosításokat, hanem új firmware frissítés címszóval fog az SD kártyáról bootolni a gép. Persze érdemes alaposan utána olvasni és megfontolni, mert ha mégis károsítja a gépet, az nyilván garancia vesztéssel jár. A CHDK-nak köszönhetően kijelzi %-os értékben az akkumulátor töltöttségi szintjét (ami szerinem nagyon hasznos), van benne zebra, hisztogram és még sok más lehetőség. Aminek örülök, hogy sikerült alkalmassá tenni time lapse felvétel készítésre is, a megfelelő skript beimportálása után bekapcsolható a gépen, hogy sorozatfelvételt készítsen meghatározatlan ideig.imag0271.jpg

Ez most egy kicsit rendhagyó bejegyzés lett, de jelenleg még nincs hivatalos felülete a projektnek, úgy hogy addig itt teszek közzé majd friss információkat magunkról. Lehet később is szolgáltatok majd háttér-információkat 1-1 munkánkról, de egyébként külön szándékozom kezelni a 2 projektet.

Itt tudtok megnézni pár képet az első próbálkozásokról, köszi ha végig olvastad!